News

Egy hét leforgása alatt ez a második hajó, amit a húszik elsüllyesztettek a Vörös-tengeren. A jemeni lázadók elismerték, hogy ...
Donald Trump kendőzetlenül próbál beavatkozni a brazil belpolitikába, sőt azon belül is az igazságszolgáltatásba.
37 évvel az örmény-azeri konfliktus kirobbanása, és két évvel a legutóbbi hegyi-karabahi háború után a két kaukázusi állam ...
A Népi Erők célja, hogy kihívást intézzen a Hamász gázai hatalomgyakorlásával szemben. A csoportot azonban egyelőre ...
Az amerikai külügyminiszter belejelentését azzal indokolta,hogy az amerikai kormány szerint Albanese elfogult, ellenséges kampányt folytat az Egyesült Államok és Izrael ellen, miközben relativizálja a ...
Moszkva éjjel ismét az ukrán fővárost vette célba, két ember halálát okozva és legalább 16 embert megsebesítve.Oroszország a közelmúltban igyekezett túlterhelni Ukrajna légvédelmét olyan nagyszabású t ...
Az iPhone árszabása globálisan és európai összevetésben is eltérő, amit az adók és az árfolyamok közötti különbség indokol.
Az Euronews által megkérdezett EU-s szakjogász szerint önmagában nem erősíti Ursula von der Leyen imázsát, ha mellette ...
A bővítés történetének egyik legkeményebb dokumentumaként emlegetik a jelentést, ami elítéli Grúziát a jogállamiság ...
Mark Rutte Berlinben arról beszélt, hogy Oroszország 3-7 éven belül képes lesz Európa megtámadására, Hszi Csin-pedig ...
Az Európai Parlamentben egy licitálós rendszer dönt arról, hogy melyik pártcsalád adja az egyes témák jelentéstevőit. A ...
Linda Yaccarino közölte, hogy lemond az Elon Musk-birtokolta X vezérigazgatói posztjáról. Az X pár napja került ismét reflektorfénybe, amikor a Grok néven ismert chatbotja több antiszemita posztot is ...