Kovács István, a Megafon tulajdonosa megvette a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) céges hátterét biztosító Ellenállás Mozgalom Nonprofit Kft.-t – írja a Lakmusz.
Elég, ha csak megrázta a csónakot, a felszínről nem is mindig látszik, milyen erők dolgozhatnak még egy csatorna mélyén is.
Egy forradalmi kísérletben olyan, csakis baktériumokat fertőző vírusokat hoztak létre, amelyek genomját mesterséges intelligencia állította elő.
Aki csak azért nézi meg, a 1242 – A Nyugat Kapujában című filmet, hogy L. Simon Lászlót nyílzáporos jelenetben lássa, az ...
A jövő évi párizsi nagymedencés Európa-bajnokságra a nulláról indulnak a magyar úszók az új válogatási elvek szerint. Ezt Sós Csaba szövetségi kapitány jelentette be a Magyar Úszó Szövetség elnökségi ...
A Nevermind albumborítóján meztelenül látható Spencer Elden sokadjára próbált kártérítést kiperelni a zenekarból.
„Az elmúlt hónapok alapján a görögök tűnnek a legerősebb csapatnak, az elmúlt években viszont a spanyol és a holland együttes számított Európában egyeduralkodónak, sőt, az amerikaiakkal együtt a ...
Politikai keretbe foglalt nagyinterjú a kétszeres válogatott labdarúgóval cigizésről, alkoholizmusról, leszokásról, ...
„Szeptember 30-án lángok keletkeztek a BMW Group debreceni gyárának egyik egységében. A gyár saját tűzoltósága azonnal reagált, és perceken belül elhárította a helyzetet” – közölte a BMW Group a Telex ...
Rendszeresen megalázta és rasszista kifejezésekkel illette a roma közmunkásokat a főkertész Bátonyterenyén – tudta meg a 24.hu.
A MÁV szerint a konkurencia túl alacsony áron tett ajánlatot, így, egyedül talpon maradó pályázóként, Mészáros Lőrinc új cége ...
A házkutatás után Dobrev Klára kijelentette: egy dolog biztos, hogy a hatalom most sem Zsolti bácsi után nyomoz, hanem azok után, akik beszélni mernek róla. Aki utána akar járni Zsolti bácsinak, annak ...
Results that may be inaccessible to you are currently showing.
Hide inaccessible results