Elég, ha csak megrázta a csónakot, a felszínről nem is mindig látszik, milyen erők dolgozhatnak még egy csatorna mélyén is.
„Szeptember 30-án lángok keletkeztek a BMW Group debreceni gyárának egyik egységében. A gyár saját tűzoltósága azonnal reagált, és perceken belül elhárította a helyzetet” – közölte a BMW Group a Telex ...
„Az elmúlt hónapok alapján a görögök tűnnek a legerősebb csapatnak, az elmúlt években viszont a spanyol és a holland együttes számított Európában egyeduralkodónak, sőt, az amerikaiakkal együtt a ...
Egy forradalmi kísérletben olyan, csakis baktériumokat fertőző vírusokat hoztak létre, amelyek genomját mesterséges intelligencia állította elő.
Rendszeresen megalázta és rasszista kifejezésekkel illette a roma közmunkásokat a főkertész Bátonyterenyén – tudta meg a 24.hu.
A kutató 1934-ben született Londonban, és 26 évesen, az afrikai vadvilág iránti szenvedélyét követve jutott el a tanzániai Gombe Nemzeti Parkba, ahol forradalmi módon kezdte el tanulmányozni a vadon ...
Szerinte Magyar Péter nem tudott igazi közösséget építeni, mert ahhoz az Orbán-kormány utálatán túl kellene egy pozitív program is. Mráz Ágoston Sámuel jelezte: februárra kellenek a tiszás jelöltek, ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results